A zajok és az alvás kapcsolatát vizsgáló kutatás (összefoglaló)

Dátum: 2020. augusztus

Háttér

A jó alvás elengedhetetlen a jó egészséghez. Az alváshiány összefüggésben áll a rosszabb általános életminőséggel, valamint olyan kórképek előfordulásának magasabb kockázatával, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a depresszió, az elhízás és az agyi keringészavarok. Ezzel szemben a megfelelő alvás csökkent halálozási kockázattal áll összefüggésben. A nem megfelelő alvás egyik gyakori okát a környezeti zajok jelentik, melyekről már igazolták, hogy jelentős mértékben rontják az alvás minőségét.

A kutatás céljai

A zajok és az alvás kapcsolatát vizsgáló kutatás célja egy jóllétet növelő digitális eszköz, a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató alvásminőséget javító hatásának felmérése volt olyan kutatási résztvevők körében, akik a környezetből érkező zavaró hanghatások következtében kialakuló alvási nehézségekről számoltak be. Az eszköz elfedi a külső zajokat (passzív zajcsillapítást biztosít), valamint megnyugtató hangok révén elősegíti az ellazulást.

Módszerek

Az eszköz hatásosságát vizsgáló, előtte-utána típusú kutatásban 55 személy vett részt. A résztvevők olyan 21 és 65 év közötti személyek voltak, akik saját bevallásuk szerint rossz vagy kevésbé jó alvók, továbbá arról számoltak be, hogy a környezeti zajok következtében nehézséget okoz számukra az elalvás, illetve a folyamatos alvás. A kutatásból ki lettek zárva azok a lehetséges résztvevők, akik korábban is fennálló alvászavarban szenvedtek, például alvási apnoéban, nyugtalan láb szindrómában vagy a cirkadián ritmus zavarában, vagy ha olyan viselkedésről vagy állapotról számoltak be, amely összefüggésben áll az alvásminőség romlásával, mint például a túlzott koffein-, alkohol- vagy dohánytermék-fogyasztás, illetve fájdalom, éjszakai vizelés vagy menopauzás tünetek következtében kialakuló alvászavar. Az alvási architektúrára vonatkozó objektív adatokat EEG-értékekből nyerték, melyeket a Sleep Profiler™ nevű otthoni monitorozó készülékkel rögzítettek, míg a résztvevők alvásminőségre vonatkozó beszámolóin alapuló, szubjektív adatok felvétele napi szintű, illetve a beavatkozást követő felmérésekkel történt. Mindegyik vizsgált személy 10 egymást követő éjszakán keresztül vett részt a kutatásban, amelyből az első 3 éjszaka volt a referencia-időszak. Ezt egy 4 éjszakából álló alkalmazkodási időszak, végül pedig egy 3 éjszakából álló beavatkozási időszak követte. A hiányzó, illetve érvénytelen adatok kiszűrését követően 50 résztvevő adatai kerültek be az elemzésbe. Az elsődleges eredményeket statisztikai szignifikancia szempontjából elemezték kevert hatásos lineáris regressziós modell alkalmazásával, valamint minden résztvevő esetében véletlenszerű metszéspont használatával, amelynek célja az volt, hogy modellezni lehessen az idő előrehaladtával ismétlődő méréseket. Leíró statisztikai módszerek alkalmazásával sor került a másodlagos eredmények feltáró elemzésére, valamint az eszköznek való kitettség időtartama alapján az eredmények rétegzésére.

Eredmények

A Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használata és a rövidebb idő alatt bekövetkező elalvás között összefüggés figyelhető meg, amit mind a Sleep Profiler™ otthoni monitorozó készülékkel végzett objektív mérések, mind a résztvevők szubjektív beszámolói megerősítettek. A referenciaértékekhez képest a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használatakor az elalváshoz szükséges, szubjektíven érzékelt idő 32,5%-kal csökkent (p<0,001, a középértékek különbsége 7,5 perc volt, ami 22,3–41,4%-kal gyorsabb elalvást jelent 95%-os konfidenciaintervallum mellett), míg az objektíven mért adatok alapján az elalváshoz szükséges idő 13,3%-kal volt kevesebb (p=0,030, a középértékek különbsége 2,7 perc volt, ami 1,4–23,8%-kal gyorsabb elalvást jelent 95%-os konfidenciaintervallum mellett). Habár a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használatakor az elalvást követő felébredés átlagosan ritkábban fordult elő, és a felébredések száma is kisebb volt, a kutatás e tekintetben nem igazolt statisztikai szempontból szignifikáns eltérést. A Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használatakor a teljes alvásidő átlagosan rövidebb volt. A résztvevők elmondásuk szerint a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató viselésekor úgy érezték, hogy jobban el tudnak lazulni és jobban is alszanak. A résztvevők (100%-ban) arról számoltak be, hogy a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató hatásosan elfedi a környezeti zajokat, míg 86%-uk szerint könnyebben ment vele az elalvás, 76%-uknak a folyamatos alvás is, és 82%-uk érezte összességében jobbnak az alvása minőségét.

Következtetések

A résztvevők a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használatakor mind az objektív mérési adatok, mind a szubjektív érzékelésük alapján hamarabb el tudtak aludni. A résztvevők továbbá a Bose noise-masking sleepbuds™ zajelfedő éjjeli fülhallgató használatakor jó alvásélményről számoltak be, ellentétben azzal, amikor nem használták az eszközt. Ezen megállapítások alapján ígéretesnek mutatkozik a jóllétet növelő digitális eszközök alkalmazása az alvásminőség zajos környezetben történő javítása céljából.

A UCHealth logója